Barátok Közt Oldal!
Barátok Közt Oldal!
BK Menü
 
BK bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BK Képek&Videók
 
BK Szavazás
Szavazz!
Hogy tettszik a design?

Jó!
lehetne jobb is!
rossz!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
BK For you!
 
BK Fórum!
 
hkl
 
New->Boldogság barátok közt!

Varga Izabella boldog kétgyermekes anyuka. A Barátok közt Nóráját alakító színésznő öt hete, február 14-én, Valentin-napon adott életet második kislányának.

- Sára mindent jól csinál. Gyorsan született,szépen eszik, alszik, ritkán fáj a pocija, amit mindenkivel közöl, mert édesen tud üvölteni – meséli a színésznő.

A tündéri kislány tehát szépen fejlődik, sokat eszik és Iza szerint olyan baba, akiről minden anyuka álmodik. De azt nem tagadja, hogy a kevés alvás megviseli a szülőket.

- Azt hiszem, először a fáradtságot kell majd kiheverni, de ez sokéves terv része, mert Anna kétéves volt, amikor először átaludta az éjszakát és erre számítok most is.

Varga Izabella első gyermeke, a most öt és fél éves Anna egyáltalán nem féltékeny a hugicára, az érkezését is nagyon várta.  A kislány úgy viselkedik, mint egy igazi nagylány, a mindennapokban amiben csak tud, segít az anyukájának.

- Ha fürdetjük, akkor önti a kezemre a sampont, előmelegíti a törülközőt, ő készíti és választja ki, hogy milyen kis ruhát adjunk a Sárira.

A színésznő férje, Zoltán is úgy intézte az életét, hogy ebben az időszakban ne legyen munkája. Iza szerint párja igazi támaszt jelent neki, és sok terhet levesz a válláról.

- Sokáig lesz itthon, ezt így is akartuk. Így teljes a család  0-24 óráig. Azt hiszem, ennél szebbet kivánni sem lehetne. Ő az a tipikus apuka, aki mindent csinál.

A családot a színészbarátok még nem nagyon látogatják, de a színésznő telefonon a sorozat több szereplőjével naponta tartja a kapcsolatot.

- Lassan el lehet kezdeni a vendégek fogadását, és én ezt nagyon várom már, szeretem ha nyüzsgés van körülöttünk.

Varga Izabella életében sokáig még tündéri kislánya és a családja lesz a főszereplő, de hogy a Barátok köztben Nóra családi körülményei is ilyen idillikusan alakulnak-e a  jövőben, azt most még nem tudni.

 
BK Hírek
 
BK Számláló
Indulás: 2006-10-28
 
BK Magazin

BK Magazin címlap

 
BK Köszöntő
 
hjk
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.